Get Adobe Flash player

2009 – 2009-10-12

A hazai megújuló energiaforrások között a biomassza képviseli a legnagyobb részarányt. A biogázban, mint a biomasszák egyik csoportjában rejlő potenciális lehetőségeket látva, kézenfekvőnek tűnhet annak minél szélesebb körű hasznosítása. Jelenleg a biogázokból hő és villamos áram előállítása történik – betudhatóan a jogi és szabályozási környezetnek (kötelező „zöldáram” átvétel) –, amely mellett az európai piacokon már megjelentek a biogázok földgáz minőségűre történő tisztításhoz szükséges technológiák. Mindez azt jelenti, hogy egy kedvezően változó jogszabályi környezetben hamarosan hazánkban is megjelenhet a biogázok földgázhálózati betáplálásának tényleges igénye. A biogáz, mint megújuló energiaforrás, összetételéből és fizikai tulajdonságaiból adódóan nagyon hasonló a csővezetékben szállított fosszilis tüzelőanyaghoz, a földgázhoz. A hasonlóságot kihasználva így a földgázzal megegyező minőségű megújuló energia táplálható be a meglévő hálózatba, és hasznosítható a földgázra beszabályozott készülékekben.

A biogázok definiálása

Biogáz alatt értendő minden, szerves¬anyag-tartalmú biomasszából keletkező tisztítatlan és tisztított éghető gáz, ami döntő hányadában metánt tartalmaz. Az adott területen szolgáltatott földgáz minőségére tisztított, jelentős metán térfogathányaddal rendelkező biogázokat biometánnak nevezzük. Bizonyos szakirodalmak a biogáz fogalomkörébe rendelik a biomasszából származó, ún. bioszintézisgázokat is, amelyek összetétele jelentősen eltér az anaerob körülmények között keletkezőkétől. Kémiai úton, megfelelő technológiai eljárással azonban ezek is metánban gazdag gázelegyekké alakíthatók. Ezen gázok földgázhálózati betáplálás szempontjából ma még nem jelentenek potenciális lehetőséget Magyarországon.
A természetben minden olyan szerves¬anyag-tartalmú környezetben, ahol metántermelő baktériumok levegőtől elzárt, nedves atmoszférájú közegben szaporodhatnak, biogáz képződik. Pontos definíció szerint a biogáz szénhidrát-, illetve cellulóz tartalmú, valamint fehérjéket és zsírokat tartalmazó szerves hulladékok anaerob szervezetek hatására végbemenő bomlásának gáznemű, rendszerint éghető terméke, amely – többek között ammónia, kén-hidrogén, szén-monoxid és szén-dioxid mellett – legnagyobbrészt metánból áll. Egyszerűen fogalmazva: a szilárd- és folyékony szerves hulladékok mikrobiológiai úton metánná, széndioxiddá és vízzé alakíthatók. Alapvetően minden szerves anyag lebomlik anaerob (levegőtől elzárt) és aerob módon, legfeljebb nem teljes mértékben. A szilárd, erős szerkezetű anyagok elsősorban aerob kezelésre, azaz komposztálásra, a hígabb nedves anyagok, mint a trágya, ételmaradék, zsírok, anaerob erjesztéshez (fermentációhoz) alkalmasak.
Összefoglalva, biogáztermelésre alkalmas alapanyagok lehetnek:

  • a mezőgazdaságból származóak: almos- és hígtrágya, kukorica és fűszilázs, zöld növényi hulladékok, répa és burgonya, gabonafélék és melléktermékeik, az ocsú, a szalma és a széna;
  • az élelmiszeriparból származóak: konyhai maradékok, tejsavó, sütési zsiradékok, repce és napraforgó pogácsa, törköly, konzervipari hulladékok, vágóhídi hulladékok;
  • egyéb szervesanyag tartalmú anyagok: depóniagáz, szennyvíziszap, állati tetemek, növényi szerves hulladékok.

Gázminőségi tartomány

A termelt, illetve önmagától képződő kezeletlen biogázok minősége az alapanyagok típusától és szervesanyag-tartalmától, valamint a fermentációs technológiától függően széles tartományban változhat. Energiatartalmukat a bennük található metán térfogathányada határozza meg. A széndioxid és nitrogén, mint inert gázok, csökkentik a kinyert biogáz fűtőértékét. Az alábbi 1. táblázat különböző forrásokból származó, anaerob bomlás eredményeként keletkező, még kezeletlen gáz főbb összetevőire és arányaikra mutat példát. A táblázatból kitűnik, hogy a fermentációs folyamatból származó biogázok közül a megfelelő arányú állati-növényi hulladékok keverékéből lehet előállítani a legnagyobb energiatartalmú biogázt. A biogázokra, eltérően a földgázoktól, igen nagy mértékben jellemzőek a kéntartalmú összetevők, elsősorban a hidrogén-szulfid.

Földgázminőségű biometán előállítása

A különböző célú biogáz felhasználási igények sorában a földgázhálózati betáplálás és a gépjármű üzemanyagként való felhasználás igényli a legnagyobb mértékű előkészítési-tisztítási szintet. A földgázminőségre való tisztítási eljárás több, egymásba kapcsolódó kémiai eljárás összessége. A tisztításra többféle technológia alkalmazható annak függvényében, hogy a biometán helyi, lokális vagy országos földgázrendszerbe táplálják-e be. A fermentatív forrásból származó kezeletlen biogázok előkészítési lépései az
1. ábrán láthatóak.
A földgázhálózatba a biometán két formában táplálható be, teljes értékű cseregázként (a minősége meg kell egyezzen a hálózatban szolgáltatott földgáz minőségével), vagy adalékgázként (a minősége elmarad a hálózatban szolgáltatott földgázétól, így csak korlátozott mennyiségben táplálható be). A földgáz minőségű cseregázok előkészítésére alapvetően két módszer használatos a gyakorlatban, a nyomásváltásos adszorpció elvén és a nyomás alatti vizes mosás elvén működő technológiák, amelyek legfontosabb szerepe biogáz energiatartalmának növelésében, azaz a szén-dioxid leválasztásában nyilvánul meg. A biogáz eltüzelésében a kénhidrogén és a vízgőz eltávolítása játssza a legnagyobb szerepet, mivel a kénhidrogén és a vízgőz már nagyon kis koncentrációban is elősegíti a fém csővezetékek és berendezések korrózióját. A cseregázként történő betáplálás általánosságban elfogadott, az adalékgázként történő betáplálás viszont gyakran szembekerül a hálózat-üzemeltetők álláspontjával, így ezt kevésbé alkalmazzák (bár műszakilag nem okoz problémát). A 2. táblázat a két betáplálási módszer erős és gyenge pontjait hasonlítja össze.

Földgázminőségi előírások

A felhasználóknak átadott gáz minősége Európa országaiban elég széles spektrumot mutat. A nyugat-európai országokban, a Magyarországi helyzettől eltérően több gázforrás biztosítja az országok ellátást. Ebből következik, hogy a gázminőségek nem csak országonként, hanem az országon belüli régiónként is változhatnak. A gázminőség részletes meghatározása többnyire nem törvényi szabályozásokban, hanem a nemzeti és nemzetközi szabványokban, előírásokban definiált. Az Európában leginkább használt szabványok és előírások az EN 437: 2003 szabványra épülnek. A szabvány azt az elvet követi, hogy egy földgázcsoporton belül a földgáz égési jellemzőinek csak olyan mértékű változása engedhető meg, amely a gázkészülékek működését nem befolyásolja, a készülék vagy az égő átalakítását nem teszi szükségessé.
Az európai földgázminőségi előírásokat megvizsgálva a következő megállapítások tehetők:

  • A felhasználóknak átadott gáz minősége az Európai Unió tagországaiban viszonylag széles spektrumot mutat.
  • Nincs egységes európai, minden országra kötelező érvényű szabályozás a gázhálózatokban szállított földgázok minőségének definiálásához.
  • A hálózatokon keresztül szolgáltatott gázokkal szembeni minőségi követelményeket a nemzeti szabályozás tartalmazza, amely legtöbbször az általános európai elveket alapul véve, az ország egyedi földgázminőségeihez igazított.
  • Az Európában legelterjedtebb EN 437 szabvány sem kifejezetten a hálózati gázminőséget határozza meg, hanem azokat a gáztípusokat a megengedhető szélső értékeikkel együtt, amelyeket az Európában forgalomba hozott gázkészülékekben biztonságosan el lehet tüzelni.
  • A szabvány meghatároz tehát bizonyos gázösszetételtől függő csoportokat, de nem használatos a gázhálózatokban szolgáltatott gázok minőségének definiálására.
  • A szabványt számos európai országban alkalmazzák, és gyakran alapkövetelménynek tekintik a nemzeti előírások kidolgozásakor.
  • Az egyes nemzeti előírások mindig a Wobbe-számot és/vagy a hőértéket tekintik a gázminőségi alapparaméternek.
  • Második helyen a kéntartalom szerepel, mint legfontosabb jellemző.
  • A kéntartalom mellett általában előírás vonatkozik az oxigén- és a vízgőztartalomra is.
  • Az előírásokban gyakran meghatározásra kerülnek még bizonyos fizikai paraméterek, mint a gáz vízharmatpontja és szénhidrogén harmatpontja.
  • Egyes gázminőségek esetén előírás vonatkozhat még az egyéb éghető komponensek maximális mennyiségére is (CO, H2).

A Magyarországra vonatkozó földgázminőségi követelményeket az MSZ 1648: 2000 sz. magyar nemzeti szabvány pontosan definiálja. Az országos távvezetékes és a regionális rendszerről szolgáltatott közszolgáltatású földgázokkal szemben támasztott műszaki követelményeket a Wobbe-szám, a hőérték, az oxigén- és vízgőztartalom, a kén- és hidrogén-szulfid, valamint szilárdanyag tartalom tekintetében határozza meg. A felső- és alsó hőértékek esetén az ingadozási tartomány legfeljebb ± 5% lehet.

Földgázhálózati betáplálás cseregázként Magyarországon

A Miskolci Egyetem Kőolaj és Földgáz Intézetében jelenleg is folynak vizsgálatok arról, hogy a fentiekben részletezett peremfeltételek mellett mekkora mennyiségben és milyen összetételbeli korlátokkal táplálható be a biometán, mint cseregáz a hazai földgázrendszerbe. Mielőtt az eredményeket bemutatnák, tisztázni szükséges a betáplálás lehetséges eseteit. A legkézenfekvőbb betáplálási eset, amikor is a tisztított biogáz minősége (elsődlegesen Wobbe-száma és hőértéke) közel megegyezik az adott hálózatrészben szolgáltatott földgázéval (biometán). Ezt két módon lehet elérni: vagy a biogáz inert alkotóit választják le, vagy a biogázhoz kereskedelmi propán hozzáadása történik. A kereskedelmi propánnal történő minőségjavítás elsősorban a szénhidrogén kondenzáció miatt, valamint az így előállított keverék relatív sűrűségéből következően csak nagy körültekintéssel alkalmazható. A magasabb százalékban a keverékhez adott propán annyira eltolja a végkeverék relatív sűrűségét, hogy nem lesz biztosítható a Wobbe-számok és a hőérékek a magyar szabványban megadott, ± 5%-nál nem nagyobb mértékű eltérése az eredeti földgáz és a cseregáz esetében. A vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy a csupán kereskedelmi propánnal végzett minőségjavítással előállított, a hálózatban szolgáltatott földgázzal megegyező Wobbe-számú biogáz-propán keverék csak korlátozott mennyiségben, azaz adalékgázként táplálható be a magyar földgázrendszerbe. Bizonyos hálózatrészeken (pl. Algyő környéke) azonban előfordulhat olyan eset is, amikor az inert alkotók leválasztásával előállított 100% tisztaságú biometán sem éri el a hálózati minőséget abból adódóan, hogy a hálózati gáz már eleve tartalmaz néhány százalék magasabb rendű szénhidrogént. A másik megoldás, amikor a biogázból csak a rendszerre káros összetevőket (kén-hidrogén, ammónia, sziloxánok stb.) és a vízgőzt választják le (adalékgáz), és nem történik meg az előzőekben vázolt inert alkotók eltávolítása. Ebben az esetben a betáplálás csak korlátozott mennyiségben történhet.
A hálózati betáplálási vizsgálatoknál a tüzeléstechnikai paraméterek modellezéséhez egyszerűsítő feltételezés alkalmazható, mivel a már előkészített, de még jelentős mennyiségű inert anyagot tartalmazó biogázok két fő jellemző összetevője a metán és a szén-dioxid. Egy tisztán metánból és szén-dioxidból álló keveréknek a legfontosabb tüzeléstechnikai paraméterei a 2. ábrának megfelelően változnak.
Az alsó hőérték és a felső Wobbe-szám értékei a diagram bal oldali-, a gázkeverék relatív sűrűsége a jobb oldali értéktengelyéről olvasható le. A diagramterület bal oldalán túlnyúló téglalap az MSZ 1648: 2000 szabvány szerinti megengedett alsó hőérték tartományt, a jobb oldalon túlnyúló téglalapok pedig, a 2H, illetve 2S gázminőségek esetében megengedett felső hőértékből képzett Wobbe-szám tartományokat mutatják. Kijelenthető, hogy 82,1 mol%-nál kevesebb metánt tartalmazó keverék nem elégíti ki a Magyarországon használatos gázminőségi előírásokat. Amennyiben a keverék metántartalma eléri ezt az értéket, annak alsó hőértéke, valamint a felső hőértékből származtatott Wobbe-száma is eléri a 2S minőség alsó határát. Ahhoz, hogy a vizsgált gázkeverék elérje a szabvány szerinti 2H minőség alsó határát, legalább 95,5 mol%-nyi metánt kell tartalmaznia. Ha a metán – szén-dioxid keverék 89,3 mol%-nál több, de 95,5 mol%-nál kevesebb metánt tartalmaz, akkor megfelel ugyan a hőértékre vonatkozó előírásoknak, azonban sem a 2S, sem a 2H gázminőségi csoportba nem sorolható be. A biztonsági követelményeket egyértelműen előrejelző paraméter, azaz a gázkeverék relatív sűrűsége legalább 54,1 mol%-nyi metánt követel meg a metán – szén-dioxid keverékben. Abban az esetben, ha a gázkeverék jelentősebb mennyiségben nitrogént is tartalmaz, az előzőekben vázolt, szén-dioxid tartalmú biogázokra vonatkozó kijelentések és határértékek helytállóak. Mivel a nitrogén moláris tömege csupán 63,7%-a a szén-dioxidénak a keverék relatív sűrűsége magasabb inertgáz mennyiséget enged meg, valamint a Wobbe-szám értékét is kedvező irányban befolyásolja a szén-dioxidhoz képest.

A betáplált gáz relatív sűrűsége az osztrák, francia és svájci előírások értelmében 0,55 – 0,70 között változhat. Mivel a gáz relatív sűrűsége az összetétel függvénye, ezért a következő meggondolás tehető. Az alsó határérték a 100%-os metántartalmú gáz esetében 0,555. A felső határérték megállapításakor abból kell kiindulni, hogy minimum 82,1 mol% metánt kell tartalmaznia a betáplálandó gáznak. A mellette lévő inert anyagok közül pedig, a szén-dioxidnak a legnagyobb a sűrűsége (1,9774 kg/m3 – gáztechnikai normálállapotban). Tehát a legszélsőségesebb esetben a keverék relatív sűrűsége 0,7283-ra adódik.

A biogázból adódó kockázati tényezők

A biokémiai bomlásból származó biogázok fő összetevőinek csoportjába sorolandó a metán (CH4), a szén-dioxid (CO2), a nitrogén (N2), a vízgőz (H2O), az igen kis mennyiségben előforduló hidrogén (H2), valamint a depóniagázokra jellemző oxigén (O2). A mellékösszetevők közül legnagyobb jelentősséggel az elemi kén (S), a kéndioxid (H2S), a merkaptánok, az ammónia (NH3), a Cl— és F— tartamú vegyületek és a sziloxánok bírnak. A biogázok különböző típusaira ezeken túlmutatóan egyéb kísérőanyagok is jellemzőek. Ebből a szempontból a még tisztítatlan szeméttelepi biogázok jelentik a legsokoldalúbb összetételbeli eshetőséget. Egy 2008-ban a biogázok egészségügyi kockázatairól készült francia tanulmány összesen 233 db lehetséges fő-, mellék- és kísérő összetevőt számolt össze a különböző forrásból származó (mezőgazdasági, ipari, szeméttelepi) biogázok esetében.
A magyar szabvány megengedhető szennyezőanyag tartalomra vonatkozó határértékei csak azon komponensekre határoznak meg követelményt, amelyek a hazai gyakorlatban szolgáltatott földgázokban jellemzően előfordulnak. Ez a biogázok betáplálhatóságának vizsgálata során további problémák felvetését és megoldását teszi szükségessé, hiszen a szabványban közölt négy szennyezővel (oxigén, kén, hidrogén-szulfid, szilárdanyag) szemben a biogázokban nagyságrenddel nagyobb számban találhatók mellékösszetevők és kísérő komponensek. Ilyen mellékösszetevő lehet az említetteken túl  a hidrogén, a vízgőz, az ammónia, a szén-monoxid, a kén-dioxid, a hidrogén-cianid, valamint a földgázokra egyáltalán nem jellemző hidrogén-klorid, nitrogén-oxidok, halogén elemek vegyületei, valamint az egyéb gázkísérő összetevők (pl. benzol, toluol, xilol, sziloxán származékok stb), illetve a szerves mikroorganizmusok.

Az alábbiakban a magyar határértékek annak a hat európai országnak (Ausztria, Franciaország, Németország, Hollandia, Svédország, Svájc) az előírásai segítségével kerülnek elemzésre, amelyekben a nem-konvencionális gázok, köztük a biogázok földgázhálózati betáplálására előírás létezik.

Az oxigéntartalom vonatkozásában a magyar előírás 0,2 tf%-ot engedélyez legfeljebb. Ez az előírás a hat vizsgált ország gyakorlatával összevetve szigorúbb értéket mutat, azokban jellemzően 0,5 – 1,0 tf% a megengedhető érték. Az oxigén nedves környezetben különösen korrozív hatású, így a gáz nedvességtartalmát szintén kiemelt kérdéséként kell kezelni. A hazai szolgáltatási gyakorlatot figyelembe véve javasolt az érték felülvizsgálata biogázok hálózati betáplálása esetén.
A hidrogén jelenléte tüzeléstechnikai szempontból nem kívánatos. A magyar szabvány erre vonatkozóan nem tartalmaz előírást. A hivatkozott külföldi előírások 0,5 – 12,0 tf% közé teszik a megengedhető értékeket. 95,5 mol% metántartalmú biogázt alapul véve (2H gázminőség eléréséhez szükséges részarány CH4 – CO2 keverék esetében), és abban további 4,5 mol% hidrogén mennyiséget feltételezve a tüzeléstechnikai paraméterek (Wobbe-szám, felső hőérték) az MSZ 1648 szabvány határértékén belül maradnak, csak a keverék relatív sűrűsége csökken 0,53-ra. 2S jelű szolgáltatási területen maximum 17,9 mol% hidrogén és 82,1 mol% metán betáplálását feltételezve (a maximális szén-dioxid tartalmat alapul véve) a keverék  Wobbe-száma kilép a megengedett tartományból a hidrogén kisebb sűrűsége következtében. Egy metán, hidrogén és szén-dioxid keverékben ahhoz, hogy 82,1 mol% metán tartalmat alapul véve a Wobbe-szám ne lépje túl a maximálisan megengedett értéket (2S), legfeljebb 6,1 mol% hidrogén és 11,8 mol% szén-dioxid lehet a keverékben. Mindez azt jelenti, hogy hidrogén esetében 5%-nál nagyobb megengedett mennyiség nem javasolt a betáplálandó biogázban.
A kéntartalomra vonatkozóan a magyar előírás az összes illó kéntartalomra (100 mg /m3) és a hidrogén-szulfid tartalomra (20 mg/m3) határoz meg maximum értéket. Az összes illó kéntartalom vonatkozásában a hazai előírás a legengedékenyebb, mivel a vizsgált országokban ez az érték legfeljebb 45 mg/m3 (Hollandia). Kénhidrogén vonatkozásában 10 mg/m3 (Svédország), merkaptánok esetében 15 mg/m3 a legmagasabb megengedett érték (Németország). A biogázok szempontjából a 100 mg/m3 megengedett összes illó kéntartalom a legkedvezőbb határérték a vizsgált országok közül. Mivel a hazai szolgáltatási gyakorlatban eddig nem okozott problémát a kéntartalom, ezért ennek a határértéknek az alkalmazása javasolt biogázok esetében is, tekintetbe véve azt a tényt is, hogy a betáplálandó biogázmennyiségek csupán töredékét jelentik a hálózatban szállított földgáz mennyiségének (kivételt képezhetnek a szigetüzemben működő biogáz¬rendszerek).
Ammónia esetében Hollandiában 3 mg/m3, Svédországban 20 mg/m3 a megengedhető érték. Mivel a magyar földgázrendszerben a megengedett vízgőztartalom magasabb, mint a többi ország gyakorlatában, ezért javasolt az ammónia megengedhető értékének a lehető legalacsonyabb szinten tartása.
A szén-monoxid depóniagázokra jellemző, nem kívánatos összetevő. Határértékére a franciák 2 tf%-ot, a hollandok (ilyen típusú gázok felhasználásában nagy tapasztalatot szerezve) 1 tf%-ot határoztak meg. Jelenléte a szolgáltatott gázokban elsősorban igen magas egészségügyi kockázata miatt nem javasolt.
A hidrogén-klorid, a hidrogén-cianid, a higany, a benzol, toluol és a xilol, az aromás és halogénezett szénhidrogének és a sziloxánok elsősorban szeméttelepi biogázokra jellemzőek. A halogén összetevők mind a depónia, mind a fermentációs forrásból származó biogázokban megtalálhatóak. Az európai gyakorlatban csak Hollandia határozott meg ezek mindegyikére előírásokat, a többi ország előírásai nem vagy nem túl részletesen foglalkoznak a kérdéssel. A depóniagázok magyarországi betáplálási igényének megjelenésekor javasolt ezen összetevők magyar földgázrendszerre gyakorolt hatásainak átfogó elemzése analitikai kémiai eszközökkel.
A szilárdanyag-tartalomra vonatkozóan 5 mg/m3 a hazai megengedett határérték, amelyet érdemes lenne a biogázok betáplálása esetén is alkalmazni, hiszen a hazai évtizedes gyakorlat azt mutatja, hogy ilyen pormennyiség mellett a földgázrendszer biztonságosan üzemeltethető.
A szerves mikroorganizmusok megengedhető mennyiségére nem csak az európai országokban érvényes földgázra vonatkozó előírások, hanem a biogázokra megalkotott hat előírás sem ír elő követelményt. Kutatásuk és vizsgálatuk jelenleg is folyamatban van, azonban az eddigi betáplálási gyakorlatok nem mutattak ki leküzdhetetlen akadályokat ezen összetevőkkel szemben.
Az MSZ 1648 szerint a maximális vízgőztartalom 170 mg/m3 (2H) távvezetéki és 1 000 mg/m3 (2S) jelű regionális területeken, mely a vizsgált hat európai ország előírásaiban legfeljebb 60 mg/m3-nek adódik. Mindez azt jelenti, hogy a vezetékekben jelenleg megengedhető nedvességtartalom miatt a biogázok egyes összetevői könnyebben reakcióba léphetnek a gázban lévő vízgőzzel. Érdemes tehát azoknak az összetevőknek a határértékét szorosabban tartani, amelyek vízben oldhatóak vagy a nedves közegben korrozív tulajdonságúak (pl. szén-dioxid, oxigén, kén-hidrogén, ammónia, halogénelemek vegyületei, stb.) Ennek értelmében javasolt a földgázhálózatban megengedhető vízgőztartalom határértékének felülvizsgálata és szigorítása.

A szénhidrogén harmatpont a földgázszabvány értelmében 4 °C, amely távvezetéki gáz esetében (a 2H minőséget szolgáltató területeken) 40 bar nyomáson értendő, míg a regionális hálózatokban (a 2S minőség) a vezeték engedélyezési nyomásán értendő. A szénhidrogén kondenzáció szempontjából a magasabb rendű szénhidrogének jelentenek problémát.
Biogázok esetében csak nyomösszetevőként szerepelnek a metántól különböző szénhidrogének, de a kereskedelmi minőségű propánnal történő minőségjavításkor nagyobb százalékban is megjelenhet a propán. Itt nem részletezve, de vizsgálatra kerültek a biogázok előkészítése során alkalmazható maximális propán mennyiségek, amely értelmében 17,5 bar túlnyomásig egyáltalán nem kell számolni szénhidrogén kondenzációval 4 °C vizsgálati hőmérsékleten, így azokat csak ennél kisebb nyomású hálózatokba javasolt beengedni.
A gáz szagosítását illetően a fogyasztónál érezhető szaghatást és 15-25 mg THT/m3 szagosítóanyag mennyiséget írnak elő a hat vizsgált országban. Magyarországon a szállítói engedélyes végzi a földgáz szagosítását. Ennek megfelelően javasolt az ott alkalmazott THT szagosítóanyag mennyiség alkalmazásának előírása a biogáztermelő, illetve betápláló létesítmények esetén is.
A betáplálandó gáz metánszámának kérdése a felhasználási technológiától függ. Amennyiben a gázt a későbbiek során gázmotorban vagy gépjármű motorjában kell hasznosítani, célszerű a betáplált mennyiségre is egy minimális értéket maghatározni. Ez Hollandiában legalább 80 (MZ). A gyakorlatban a gázmotorok általában 60–90 MZ értéket követelnek meg a földgáztól a kopogásmentes üzem érdekében.
Összefoglalva: a biometán mint teljes értékű cseregáz földgázhálózati betáplálásának minőségi követelményeire Magyarországon, a fenti 3. táblázatban megfogalmazott értékek javasolandók.

Szunyog István
okl. gázmérnök
Miskolci Egyetem
Kőolaj és Földgáz Intézet