Get Adobe Flash player

Dr. Hetesi Zsolt
PTE

A fenntarthatóság fogalma széles körben használatos, ugyanakkor nehéz pontos meghatározást taláni e fogalomhoz. A környezeti és társadalmi fenntarthatóságnak közös gyökerei vannak, ha tekintetbe vesszük a fenntartható rendszerek alapelveit. Ha egy rendszer megújuló erőforrásokkal működik, és csökkenti a körülvevő nagyobb rendszer entrópiáját hulladék képzése nélkül, az a rendszer fenntartható. Egy társadalom, amely oly módon hat környezetére, hogy csökkenti annak entrópiáját szintén fenntartható. A történelem során előfordult néháy esetben, hogy fenntartható társadalmak tudtak létrejönni.

The concept sustainability is used widely however it is hard to find an exact definition of this noun. Environmental and societal sustainability have common roots if one considers the basic principles of sustaniable systems. If a system operates with renewable energy sources, decreases the surrounding greater system’s entropy without manufacturing waste is sustainable. A society which infulences its own environment by decreasing its entropy is also a sustainable one. There were some cases in the history when sustainable societies were able to emerge.

 

A fenntartható társadalom felé

Fenntarthatóságról beszélni ugyanolyan divat, mint amilyen népszerű téma volt a relativitáselmélet száz éve. Azonban amennyire kevesen értették egykor a relativitás lényegét, ugyanúgy aligha lehetne ma megtudni a közvélekedésből, mit is takar a fenntarthatóság. Ugyanakkor a relativitás fogalmára nem igyekezett egész marketing-iparág települni és nem igyekeztek kihasználni kedvező csengését eladhatóbb termékek, szolgáltatások számára. A fenntarthatóság fogalmát viszont lépten-nyomon ilyen értelemben is használják, egyértelmű tudományos meghatározása pedig pillanatnyilag nem létezik.

Amennyiben ilyen meghatározás a cél, a fenntartható rendszerek felé kell fordítani a figyelmet. Jelen írásban a környezeti és a társadalmi fenntarthatóságot egyaránt megkísérlem az entrópiához és a komplexitás fogalmához kötni. A kísérlet célja, hogy olyan fenntarthatóság-definíció születhessen, amely alkalmas annak eldöntésére, vajon egy rendszer véges sok tulajdonságát számszerűsítve és mérve, ezen mérőszámok alapján fenntarthatónak minősíthető-e.

A környezeti fenntarthatóság

Fenntartható rendszerek mindig léteztek a Földön, a természetes rendszerek ilyenek. Kevés kivételtől eltekintve, egy rendszer soha nem képes eljutni addig, hogy ökológiai potenciálját olyan gyorsan merítse ki, hogy összeomoljon. A rendszer működéséből fakadó számos szabályozó tényező meg sem engedi egy-egy faj jelentős túlszaporodását. Ha azonban ezen szabályozók nincsenek jelen, vagy mesterségesen kiiktatják őket, a rendszer állapota szabályozók hiányában instabillá válik, hajlamos a megszaladásra és túllövésre.

Túllövésnek azt az állapotot nevezzük, amikor egy rendszer túlterjeszkedik keretein és több erőforrást használ, mint ami számára tartamosan elérhető. Az ilyen rendszer kényszerű összehúzódáson, összeomláson át képes visszajutni a megelőző dinamikus egyensúlyi állapotba.

A fenntartható rendszerek működését vizsgálva azt a következtetést lehet levonni, hogy mindazon rendszerek, amelyek sikeresek voltak a megújuló energiaforrások hasznosításában, illetve amelyek alkalmazkodni tudtak az ökológiai feltételek változásához, fennmaradtak. Kaila és tsai (2008) kimutatták, hogy törzsfejlődés hajtóereje az elérhető energiaforrások minél gyorsabb hasznosításában rejlik; azon populációk sikeresek, amelyek az elsődleges (napenergia, fény víz) és a másodlagos (növényi és állati szövet) energia- és nyersanyagforrásokat minél gyorsabban használják fel, azaz

hetesi-keplet1
(1)
Eközben saját – közvetve pedig környezetük – összetettségüket növelik, így entrópiájuk csökken. Természetesen ez a folyamat nem sérti a második főtételt, hiszem a komplexitás a befektetett többlet energia hatására növekszik. Eközben a rendszerben olyan anyagáramlás zajlik, amely kizárja hulladék keletkezését, az anyag körforgása lényegében zárt.

Környezeti szempontból tehát fenntarthatóak mindazon rendszerek, amelyek a) megújuló energiaforrás segítségével b) csökkentik a Föld, mint rendszer entrópiáját, c) eközben a Földön, mint rendszeren belül nem termelnek hulladékot.

A társadalmi rendszerre egyik sem igaz, ezért az nem fenntartható. Sikerének oka abban a korábban idézett tényben keresendő, hogy rendkívül nagy energiasűrűségű forrásokat használ fel, keletkezésüknél több nagyságrenddel nagyobb sebességgel. Az emberiség által használt forrásokat tekintve az (1) hányados értéke jelentősen meghaladja akármely környezeti rendszer által elérhető energiafelhasználás sebességét. Az így előnyre szert tevő társadalom képes átalakítani, kiaknázni és elpusztítani környezetét, csökkentve ezzel annak komplexitását és növelve a Földnek, mint rendszernek az entrópiáját.

A közelmúlttól kezdve akkora hatást gyakorol a társadalmi rendszer a környezetre, hogy a természetes korrekciós folyamatok hatása alól világszinten képes magát kivonni, így azonban a környezeti rendszer önjavító folyamatai annyira sérülnek, hogy tartós működésük nem vehető biztosra.
A fenntartható társadalmi rendszer

Számos egykor létezett társadalmi berendezkedés élte fel lokálisan a környezetét annyira, hogy összeomlása nem volt elkerülhető (Diamond, 2008). Más rendszerek azonban eljutottak a fenntarthatóság gyakorlati felismerésére, létüket nem a táj túlhasználatára, hanem tartamos használatára építették, azzal együttműködve szerves kultúrát hoztak létre (Gyulai, 2008).

Egy kultúra akkor szerves, ha a természethez fűződő viszonya azon elveken nyugszik, amelyek nem vezetnek a természet túlhasználatához.

Mivel a jelenleg rendelkezésre álló egyik legelfogadottabb fenntarthatóság-definíció a gazdaság, a környezet és a szociális jólét egyszerre történő növelését tűzi ki, nem lehet sikeres, hiszen gazdasági modellünk, valamint szociális működésünk sem fenntartható, amennyiben külön alrendszerként tekintünk rájuk (Gyulai, 2008).

A fenntartható társadalmi rendszer csak abban az esetben érhető el, ha a rendszerműködés megújuló energiaforrásokra épül, és környezetét olyan módon hasznosítja, hogy a társadalmi és a kölcsönható környezeti rendszer (tágabb értelemben a Föld, mint rendszer) entrópiája eközben csökken. Határértékben tehát azt kell elérni, hogy a ható folyamatokra ne csak összességében legyen igaz, hogy

Ssvégső < SSkezdeti,

hanem minden egyes folyamatra is.

A magyarok ártéri gazdálkodása ilyen rendszer volt: az övzátonyok fokoknál történő áttörésével, az alacsony területek feltöltésével növelte a táj biológiai produktumát, sokféleségét, így csökkentette a annak entrópiáját. Az gíy létrejött magasabb szintű szerveződés az ember és természet szerves viszonyára mutat rá, illetve arra, hogy a (meg nem értett) komplexitás is képes arra, hogy a társadalom számára befogadó közeg legyen.

A jelenlegi gazdálkodás ennek szinte teljesen az ellenkezőjét végzi, a környezeti rendszer komplexitását alacsony szinten tartva, olyan alacsony szukcessziós fokon kényszeríti működni a vegetációt, hogy az csak erőteljes növekedéssel tudjon e helyzetre válaszolni (szántóföldi kultúra), a komplex szabályozókat igyekszik kiiktatni, folyamatait linearizálni igyekszik, hogy képes legyen azokat vezérelni.
Összegfoglalás

A természetes rendszerek működése követendő példát mutat arra vonatkozóan, hogy milyenek a fenntartható rendszer alapvonásai, egykoron működött fenntartható társadalmak példái pedig megmutatják, hogy a természet összetettségét növelő beavatkozások a fenntarthatóság fele vezetnek.
Irodalom

Diamond, J: Összeomlás. Typotex, Bp. 2008
Gyulai I.: Kérdések és válaszok a fenntartható fejlődésről. MTVSz kiadás, Bp. 2008
Kaila et al, 2008: Natural selection for least action. Proc. R. Soc. 2008, 464, 3055